Saját lábon magánúton


Szerző Amerikai Népszava August 31, 2016

Saját lábon magánúton

 

Amikor TGM megvédte egyszer Orbán Ráhelt, hogy ő magánember, akinek tiszteletben kell tartani a magánéletét, bátorkodtunk megjegyezni, hogy Orbán Ráhel egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy magánember. Sokkal inkább úgy, mint egy trónörökös. Ezen kívül ő a magyar adófizetők pénzéből kapta a nászajándékát, lett a fatolvaj férjével együtt milliárdos, akinek még a tanulmányait is valószínűleg a magyar adófizetők fizették.

Ez a lányka kioktatja azokat, akiket a bűnöző apja meglop és kifoszt, azt állítja, hogy ő a saját lábán áll, miközben a férje cége kétszer 3 milliárdos állami megrendelést kapott apucitól. Korábban megírtuk, hogy Orbán terve a magyar királyság helyreállítása, és az Orbán-dinasztia első királya Ráhel lesz, akire az apja a legbüszkébb, és aki leginkább örökölte az apja borzalmas természetét és arcátlanságát. E tekintetben azt írtuk, hogy ez a nőszemély még az apján is túltesz majd.

Nem kellett sokat várni, hogy ez a napnál is világosabb legyen. Orbán Ráhel olyannyira a saját lábára állt, hogy már Magyarország nevében tárgyal a piti fatolvaj férjével gáz- és energiaügyekben arab országokban. Egy ilyen tárgyalás most véletlenül kiderült, de ki tudja, hány ilyen volt már. Azt, ugye, senki nem gondolja, hogy turistaként akár a magyar miniszterelnök lányát is fogadja a bahrein-i gáz- és energiaügyi miniszter, hogy turista látványosságokról beszéljen vele.

 

Balra a fatolvajné pitiáner férjének vehetnének már egy mérettel nagyobb öltönyt, mert a jólétben a mostanit kinőtte. Úgy néz ki, mint egy tanyasi fatolvaj a bahrein-i miniszter társaságában. Ráhelke próbálgatja a királynő szerepet.

 

Ahogy az is biztos, hogy nem hiszik maguktól Orbán feleségének a lányát, és nem írják a Bahrein-i Olaj és Gázügyi Hatóság weboldalára maguktól, hogy Magyarország és Bahrein energetikai együttműködéséről tárgyaltak. Az Orbán lányka azt írta, hogy ami a lapokban megjelent, mind hazugság. Ezzel szemben a hazugság az, amit ő állít. Ahogy hazugság volt az is, ahogy valami piszkos üzleti vállalkozás ügyében azt a látszatot keltették, hogy ő a miniszterelnök felesége. 

Megmondjuk, mi történhetett: Orbán Ráhel és a piti tolvaj férje azt hazudta, hogy ő az apja felesége, hogy bejusson a bahrein-i olajminiszterhez, és azt hazudta, hogy ő Magyarország nevében tárgyal. Pontosan úgy, ahogy azt a bahreiniek megírták, mert ők így tudták. Abban lehetett némi zavar, hogy Ráhel a miniszterelnök felesége vagy ő maga a miniszterelnök, ami arra utal, hogy a nagyobb  hatás kedvéért egyeseknek azt hazudták, hogy ő a miniszterelnök. 

Mint azt hivatalosan megerősítették, nem Magyarország megbízásából tárgyalt, csak Magyarország nevében, de nyilvánvalóan a saját zsebére. Miután a hülyegyerek férje "bedolgozta magát" a világításbizniszbe, s most azon törik a fejüket, hogyan tudnának valahogy a világ energiabizniszébe, a gáz- és olajügyletekbe bekerülni. Az országra hivatkozva állnak velük szóba, de magánzsebre dolgoznak. Pontosan úgy, ahogy az apjától látja. Ez a lányka már most nemzetközi szélhámos, akár az apja.

Az elképzelés valószínűleg az volt, hogy kitalálnak valami kamu projektet, amibe majd belekeverik Magyarországot, az apja elővezet valami süket dumát, a költségeket pedig állja a magyar állam. Ők pedig egy magáncéggel, amelyet egy offshore paradicsomban jegyeztetnek be, majd alvállalkozóként intéznek mindent és leveszik a teljes hasznot. Ha nem jött össze semmi, annak az lehet az oka, hogy a férj pajtás csak ült és pislogott, mint a sültkeszeg, Ráhel annyit ért az energiaiparhoz, hogy abból jó sok pénzt lehetne keresni, az átadott ajándék pedig nem volt elég nagy, a kitalált projekt nem volt elég vonzó.

Az apja feleségének adta ki magát a nemzetközi szélhámos házaspár női tagja, Orbán Ráhel.

 

Ezek mindenkit teljesen hülyének néznek. Azt hiszik, hogy mindenki elhiszi, hogy Ráhel magánúton járt és két vásárlás közben beugrott a dúsgazdag bahrein-i miniszterhez a cipőráakról csevegni. Amikor az Orbán leány azt mondja, hogy saját pénzükön mentek Bahreinbe, még akkor is hazudik, mert ha a számláján levő pénzből vette kivételesen a repülőjegyet, akkor sem a saját pénzén utazott, mert ami nekik van, azt mind az apja lopta ki az állami vagyonból.

Mindebből Ráhel csak annyiban érdekes, hogy pontosan megmutatja, milyen az apja, hogyan működik az a családi maffia, amely egy párt neve alatt megszállta és elfoglalta az országot. Ezek ugyanígy árulják a világban zsebre a magyar állampolgárságot, így szereznek meg kastélyokat, földbirtokokat, az elmúlt hat évben végigpendlizték a világ diktatúráit, akikkel ugyanilyen üzleteket kötöttek magánzsebre, mint amilyen ügyében Ráhel járt Bahreinben. Ugye, senki nem képzeli, hogy Orbán nem tudott róla, hogy a lánya Bahreinben jár a férjével és az ottani energieminiszterrel tárgyal?

Ráhelke feltehetően a bűnöző apja megbízásából járt ott, külügyi segítséggel, miután Magyarország tiszteletbeli konzulja is részt vett a találkozón, csak ő nem emlékszik semmire, ahogy egy jó maffiában szokás, még arra sem, hogyan került oda. Nyilván mindennapos eset, hogy a magyar miniszterelnök lánya tárgyal bahrein-i miniszterekkel az apja helyett, nevében vagy a feleségeként. Nem emlékezhet minden alkalomra. 

Ebből az is nyilvánvaló, hogy ez nem egy kormány, hanem egy sötét bűnszervezet, amelyet egyetlen ember irányít, a maffiafőnök. A süket keresztény dumával tartja az alattvalókat engedelmességben, mindenki a szolgája és a katonája, de ez semmi másról nem szól, mint az ő családjáról. Itt nincsenek szabályok, nincsenek törvények, nincsenek miniszterek, hanem csak egy bűnbanda, amely elfoglalta az országot. A maffiavezér lánya ennek megfelelően viselkedik, ő Magyarország nevében tárgyal.

Ráhel nyilatkozataiból az derül ki, hogy nem is érti, miért kell neki itt magyarázkodnia. Neki ez a természetes létezési mód. Ő úgy tudja, és nagyon helyesen tudja, hogy ez az ország az apja és a családja tulajdona, amivel azt csinálnak, amit akarnak. Nem is érti, mi jogon kérdezősködik bárki, amikor ő a mindennapi dolgát teszi, amihez senkinek semmi köze.

A bahrein-i tárgyalás nem volt különleges eset, nekik így telnek a mindennapjaik, mindent így intéznek. Magyarország nevében tárgyalnak, és a zsebükre dolgoznak. Az állami bürokrácia arra van, hogy elintézze nekik, amire szükségük van. Az alattvalók dolga pedig az, hogy dolgozzanak, adót fizessenek, és utána tartsák laposan a pofájukat. Ez az Orbán-család keresztény világa. A nápolyi maffia ehhez képest elsőáldozók szent gyülekezete.

Ezeket a kellemetlenségeket azért kell még egy ideig elviselnie, mert apja késlekedik a nyílt totális fasiszta diktatúra, mint a fejlett keresztény társadalom, bevezetésével. Az Európai Unió pénzére is szükségük van, s amíg ott átmeneti ideig még demokrácia van, a pénzt nem adják nyílt diktatúrának. Bár ma már ez sem biztos, viszont Orbán olyan fasiszta Európát akar, amelyet kereszténynek és demokratikusnak neveznek majd.

Ezért van ellentmondás a látszat és a valóság között: a látszat demokrácia, a valóság diktatúra. Mivel azt hazudják, hogy demokrácia van, az alattvalók úgy viselkednek, mintha bármihez közük lenne. Igaza van Ráhelnek. Abba kéne hagyni a képmutatást. Apja ugyan bízik abban, hogy egész Európát képes lesz fasizálni és bekebelezni, hogy neki ne csak a magyar királyi koronát tegye a fejére, hanem európai uralkodó dinasztiát hagyjon rá, de Ráhel ideges és türelmetlen.

Ezért zavarja, hogy ezek a pondró senkik kérdeznek, számonkérnek, belepofáznak mindenbe, s eyt szabadon csinálhatják, mintha bármihez közük lenne. Pedig már régen a börtönben lenne a helyük. Ott van Erdogan. Milyen jól csinálja. Apja megcsinálhatná ugyanezt. Ez be is fog következni, csak idő kérdése. S akkor Ráhel királynőnek nem kell elszámolnia senkinek azzal, hogy mikor mit csinál az ország nevében és a maga hasznára.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző



Szóljon hozzá!

A hozzászólás csak moderáció után jelenik meg.


További Hírek és vélemények

Iványi Margit: Nem a kormány
Iványi Margit: Nem a kormány

Szerző Amerikai Népszava February 05, 2017 1 Hozzászólás

Nem a kormány mondta gyűlölködve a trolin: nézd ezt a sok mobiltelefonos senkiházit; Nem a kormány dolgozott éjt-nappallá téve, hogy a menekültek emberi szóhoz és emberséges ellátáshoz jussanak…

Tovább

Bombázzuk le a Heinekent, nem baj, hogy igazuk van
Bombázzuk le a Heinekent, nem baj, hogy igazuk van

Szerző Bartus László February 04, 2017 8 Hozzászólás

A nacionalista szólamok mögött az áll, hogy az Orbán-banda szemet vetett a söriparra. Újraosztanák a piacot, mint a trafikokat. A török hódoltság, Erdély és a Székelyföld, az Igazi Csíki Sör leple alatt "Mészáros Lőrinc" szemet vetett a magyar sörgyárakra.

Tovább

Bartus László: Meg lehet-e akadályozni az olimpiát?
Bartus László: Meg lehet-e akadályozni az olimpiát?

Szerző Bartus László January 31, 2017 4 Hozzászólás

Ezért, ha a NOB Budapestnek ítélné az olimpiát, ekkora politikai haszon és anyagi nyereség elől Orbán nem fog elugrani, hogy ismeretlen senkik kanalazzák le a politikai hasznot is, és közvetve a megnövekedett állami párttámogatással a pénzt is.

Tovább