Egy idióta váltaná a pecást


Szerző Amerikai Népszava December 09, 2016

Egy idióta váltaná a pecást

 

Lejár Áder mandátuma, és a hírek szerint a mindenre alkalmatlan emberminiszter állelkész lesz a következő nemköztársasági elnök. Ragyogó választás, méltó a NER szellemiségéhez és színvonalához. Balog páter lezüllesztette az egészségügyet, az oktatást, volt református lelkész létére üldözte szegényeket, az egyházakat, nem hajtotta végre a bírósági ítéleteket. Hogyan akar ez az ember a törvényesség őre lenni, amikor maga is törvénytaposó? Emellett egy fasiszta diktatúrának falaz, amelyben lábbal tapossák az emberi jogokat, a felekezeti egyenlőséget, és súlyosan sértik a világnézeti szabadságot. Hogyan akarja ez az ember megtestesíteni az országot a hatalommal szemben, amelyet korlátoznia kellene? 

Balog gyalázatos gazember, aki annak köszönheti az előmenetelét, hogy Orbánt református létére a szentágostoni államelméletre oktatta, és hamis prófétaként azt mondta neki, hogy őt Isten választotta ki arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen. Magától a prófécia nem nagyon teljesült volna, fel kellett hozzá gyújtani fél Budapestet, és fel kellett számolni hozzá az alkotmányos jogokat, a tisztességes és egyenlő választásokat és a sajtószabadságot.

Balog az idióta, hülye vigyorgásával, Orbán-imádatával, a gusztustalan seggnyalásával szerzett magas állami pozíciókat. Egyetlen érdeme a gerinctelensége és a jellemtelensége. Tisztességére és szellemi kapacitására jellemző, hogy minden hozzáértés nélkül elvállalta a humán területeket, az egészségügyet és az oktatást is magában foglaló csúcsminisztérium vezetését. Balog miniszterként totálisan megbukott. Az oktatás lezüllesztéséért, az egészségügy tönkretételéért és nagyon sok ember értelmetlen haláláért felelős.

Ezek után felfelé bukik a pecás helyére, ő lesz a nemköztársasági elnök, akinek az ellensúlyt kellene képviselnie egy skizofrén elmebeteg fasisztával szemben, akibe szerelmes. Méltó utódja lesz Schmitt Dr. Pálnak, aki látatlanban írt alá mindent. Ádernek az volt a feladata, hogy kitörölje az emlékezetből Schmitt Pált, és az egész államcsínyt, amit Orbán bűnszervezete végrehajtott Schmitt segédletével. Áder elvégezte a munkát, még azt is megmondták neki, hogy dobjon vissza néhány törvényt, mintha igazi elnök lenne. De sohasem olyat, ami fontos a felcsúti vezérnek és a haramiájának.

Most jön majd Balog a bárgyú, üdvözült mosolyával, hogy még "keresztényebbé" tegye Magyarországot. Ennek az álkeresztény gazembernek az irányítása alatt tapostak lábbal minden keresztény értéket, aláztak meg embereket a kisgyerektől az öregekig, üldöztek rokkantakat és hajléktalanokat, bűnné tették a szegénységet, miközben a fél országból nyomorgókat csináltak, amíg ők maguk loptak, csaltak, hazudtak, magukat hízlalták. Balog a farizeus képmutatók mintapéldánya, aki mindennek a tetejébe ült, és szó nélkül hajtott végre minden aljasságot. Mérgeskígyók fajzata, az ilyenekre mondta Jézus, hogy kerüld. Ez az ember lesz Magyarország legnagyobb közjogi méltósága.

Az is nevetséges, hogy legújabban már a felekezeti hovatartozás számít. Baloggal szemben az egyetlen kifogás, hogy nem katolikus. Igaz, a világnézeti semlegesség megszűnt. A Fidesz alaptörvényébe a katolicizmus van betonba öntve. De Semjén, a másik meszelt fal, a farizeus képmutatók másik díszpéldánya, már megnyugtatott mindenkit, hogy Balog katolikusnak is kiváló. Semmi kétség, hogy így van.

Ha ő lesz a nemköztársasági elnök, eggyel több ok, hogy tisztességes magyar ember élesen megkülönböztesse magát nemcsak a NER-től, hanem Magyarországtól is, amelyet ilyen selejt emberek képviselnek és jelenítenek meg. Szégyen az országra.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző



Szóljon hozzá!

A hozzászólás csak moderáció után jelenik meg.


További Hírek és vélemények

Iványi Margit: Nem a kormány
Iványi Margit: Nem a kormány

Szerző Amerikai Népszava February 05, 2017 1 Hozzászólás

Nem a kormány mondta gyűlölködve a trolin: nézd ezt a sok mobiltelefonos senkiházit; Nem a kormány dolgozott éjt-nappallá téve, hogy a menekültek emberi szóhoz és emberséges ellátáshoz jussanak…

Tovább

Bombázzuk le a Heinekent, nem baj, hogy igazuk van
Bombázzuk le a Heinekent, nem baj, hogy igazuk van

Szerző Bartus László February 04, 2017 8 Hozzászólás

A nacionalista szólamok mögött az áll, hogy az Orbán-banda szemet vetett a söriparra. Újraosztanák a piacot, mint a trafikokat. A török hódoltság, Erdély és a Székelyföld, az Igazi Csíki Sör leple alatt "Mészáros Lőrinc" szemet vetett a magyar sörgyárakra.

Tovább

Bartus László: Meg lehet-e akadályozni az olimpiát?
Bartus László: Meg lehet-e akadályozni az olimpiát?

Szerző Bartus László January 31, 2017 4 Hozzászólás

Ezért, ha a NOB Budapestnek ítélné az olimpiát, ekkora politikai haszon és anyagi nyereség elől Orbán nem fog elugrani, hogy ismeretlen senkik kanalazzák le a politikai hasznot is, és közvetve a megnövekedett állami párttámogatással a pénzt is.

Tovább