A nemzetközi helyzet nem fokozódik


Szerző Amerikai Népszava October 28, 2016

A nemzetközi helyzet nem fokozódik

 

Lázár János azt találta mondani, hogy a letelepedési kötvényt azért szüntetik meg, mert az betöltötte küldetését, mostantól nincs szükség rá. A hivatalos indoklás szerint a kötvény azért szűnik meg, mert "megváltozott a piaci helyzet, jobb feltételekkel is találunk befektetőket".

 

 

Az indoklás nemcsak azért sántít, mert a nemzetközi helyzet semmit nem fokozódott. Ebben az esetben vagy eddig sem volt szükség a letelepedési kötvényre, vagy most is égetően szükség lenne rá, de nyilván az előbbi. A hivatkozás sántít, mint az a bizonyos kutya, amelyiket könnyű utolérni.

A helyzet annyiban változott, hogy a Jobbik támogatása nélkül nem lehet alaptörvényt módosítani. Márpedig, ha nincs alaptörvénymódosítás, akkor a napnál is világosabb, hogy felesleges volt a tízmilliárdos népszavazás, amely egyébként is érvénytelen.

De a nép akaratától függetlenül Orbán ezt már eldöntötte, a nép vessen magára, ha nem szavazta meg érvényes népszavazás keretében, neki az alkotmánymódosítással tervei vannak. Magyarországon és külföldön egyaránt. Mindez a menekültekről szóló hazug mítosz része.

Ezért kénytelen Vona zsarolásának engedni, majd ezúttal is győzelmet hirdetni: nem kényszerítettek bennünket valamire, hanem a piaci helyzet engedett nekünk, mert nem tehetett mást a piaci helyzet, ezért erre letelepedési kötvényre sincs már szükségünk, amit korábban tíz körmünkkel védelmeztünk. Újra beállt a negatív növekedés, a Felcsút 0:4-re győzött otthon.

Ami ebben a szánalmas hazudozásban figyelemre méltó, hogy 2010 óta most győzték le először Orbánt. Az internetadót visszavonták, de azt nem is akarták annyira. S ott is győztek, mert Deutsch Tamás végül kézbe vette a világ csúcstechnológiájának irányítását. Ezúttal azonban egy másik párt politikusa meg tudta zsarolni, és Orbán kénytelen volt engedni. Legyőzték.

A sajnálatos események egyike, hogy Vonát azért zavarta a letelepedési kötvény, mert ő ezzel még szigorúbb kerítést húzna a magyar határra, hogy azon idegen madár se repülhessen át. De Vona óriási politikai győzelmet aratott, amit a balliberális média nem szívesen hangoztat, mert joggal fél Vonától, másrészt el kellene ismernie: az elmúlt hat évben nekik egyetlen ötletük sem volt, ami megközelítette volna ezt a húzást.

Ez pedig azt a szomorú jövőt veti előre, hogy a fasisztákat nem a liberális demokraták, hanem a szaloncukorpapírba csomagolt nyilasok fogják legyőzni egyszer, ha valaki legyőzi őket, s ha a NER nem végelgyengülésben múlik ki.




Amerikai Népszava
Amerikai Népszava

Szerző



Szóljon hozzá!

A hozzászólás csak moderáció után jelenik meg.


További Hírek és vélemények

Iványi Margit: Nem a kormány
Iványi Margit: Nem a kormány

Szerző Amerikai Népszava February 05, 2017 1 Hozzászólás

Nem a kormány mondta gyűlölködve a trolin: nézd ezt a sok mobiltelefonos senkiházit; Nem a kormány dolgozott éjt-nappallá téve, hogy a menekültek emberi szóhoz és emberséges ellátáshoz jussanak…

Tovább

Bombázzuk le a Heinekent, nem baj, hogy igazuk van
Bombázzuk le a Heinekent, nem baj, hogy igazuk van

Szerző Bartus László February 04, 2017 8 Hozzászólás

A nacionalista szólamok mögött az áll, hogy az Orbán-banda szemet vetett a söriparra. Újraosztanák a piacot, mint a trafikokat. A török hódoltság, Erdély és a Székelyföld, az Igazi Csíki Sör leple alatt "Mészáros Lőrinc" szemet vetett a magyar sörgyárakra.

Tovább

Bartus László: Meg lehet-e akadályozni az olimpiát?
Bartus László: Meg lehet-e akadályozni az olimpiát?

Szerző Bartus László January 31, 2017 4 Hozzászólás

Ezért, ha a NOB Budapestnek ítélné az olimpiát, ekkora politikai haszon és anyagi nyereség elől Orbán nem fog elugrani, hogy ismeretlen senkik kanalazzák le a politikai hasznot is, és közvetve a megnövekedett állami párttámogatással a pénzt is.

Tovább